Menu Close

Ponyvás teherautó bérléssel költöztünk!

Ha Neked is szükséged lenne a ponyvás teherautó bérlésre

Nem sokszor fordul elő az ember életében, hogy ponyvás teherautó bérlésre kell adnia a fejét. Őszintén szólva, számunkra is ez volt az első ilyen alkalom, de egy percig sem bánom, hogy a ponyvás teherautó bérlés mellett döntöttünk, amikor költözésre került a sor. Szerintem egy remek szolgáltatásról van szó, és bár nyilván nem ment minden zökkenőmentesen a költözés során, a ponyvás teherautó bérlés mégis nagy segítségünkre volt, anélkül csak nehezen oldottuk volna meg ezt a nehéz és sokfordulós feladatot.

A ponyvás teherautó bérlés és a költözés

Amikor az ember elköltözik az első házából, ahol az egész gyerekkorát töltötte, talán nem is maga az átjutás tűnik a legnehezebb feladatnak, hanem a házhoz fűződő emlékek elengedése. Azonban a gyakorlati rész éppen olyan zűrös, mint a lelki, ezt most megtapasztaltam egy életre. Dobozokba nem csak az emlékeket kellett pakolnunk, hanem gyakorlatilag minden mást is, ami az életünkhöz tartozott. Nem is tudtuk hirtelen, hogy kezdjünk neki, mit vigyünk és mit ajándékozzunk el. Heteken át csak pakoltunk, mire egyáltalán elkezdtünk azon gondolkozni, hogyan juttassuk el a száznál is több dobozt az új házunkba. Azt tudtuk, hogy költöztető céghez semmiképpen nem szeretnénk fordulni. „Felesleges pénzkidobás” – mondaná a férjem sok dologra, köztük erre is. Legtöbbször nem érzem úgy, hogy igaza lenne, most azonban mégis. Amit egy költöztető cég tud, azt mi is, kivéve hogy nem volt egy autónk, amibe minden beleférne, vagy legalábbis többször fordulva sikerülhetett volna az elszállítás. Nos, így alakult a ponyvás teherautó bérlés ötlete, pontosabban ekkor még nem is tudtuk, mit szeretnénk és azt hogyan lehetne megvalósítani. Bevallom, sok kutakodásba telt, mire találtunk egy olyan helyet, ahol minden a leginkább megfelelőnek bizonyult.

Először is, azt érdemes tisztázni, milyen autóra lesz az embernek szüksége. Számunkra elég világos volt a cél, valamilyen nagyobb kisteherautóra volt szükségünk, hogyha ennek van valami értelme. A lényeg, hogy jó pár bútorunkat is el kellett vinnünk, ezek között magasabb szekrények és terjedelmesebb dolgok is voltak, mint az asztalok vagy egy kisebb pianínó. Ezeknek nem eshetett baja, hiszen sokba kerültek, és egy kicsi hiba is végzetes károkat jelentett volna esetükben. A maradék dolgunk valóban mind elfért a dobozokban, ezért azokkal kevesebb dolgunk volt. Az étkészleteket talán egy kicsit túl is csomagoltuk, sok réteg pukkanós zacskó rejtette őket.

A ponyvás teherautó bérlésről bővebben

Amikor tehát kitaláltuk, hogy bérelni fogjuk a teherautót, már kicsit könnyebb volt a dolog, csak találnunk kellett egy olyan bérlő céget, ami a közelünkben van, és biztos árakat tudunk megnézni a honlapjukon. Erre hamar sor is került. Bevallom, egy kicsit aggódtam, amikor a fővárosban kellett keresnünk egy bérlő céget, mert errefelé mindenki tömegközlekedéssel vagy saját autóval jár, és csak kevés bérlő cég van egyáltalán. A teherautókkal pedig nem volt tapasztalatunk, még sosem béreltünk semmilyen gépjárművet egy lakóbusz kivételével, de azt nyilván nyaralási célzattal tettük. Ez egy teljesen új élmény volt, de viszonylag zökkenőmentes volt mégis a költözés ennek a lehetőségnek hála. A bérlés maga nagyon gyors, és már a honlapon tudtunk arról tájékozódni, hogy milyen árakkal lehet bérelni teherautókat, nem csak napra, de több napra, hétre, tartósan is. Ez nagy könnyebbség volt, mert sokat vacilláltunk azon, hogy egyetlen nap alatt készen leszünk-e a költözéssel, vagy jobb lenne inkább egy három napos bérlés. Mivel így a napi bérleti díj még kevesebb volt, ezért úgy döntöttünk maradunk a három napnál, így nem kellett kapkodnunk. Az, hogy volt három teljes napunk, tényleg nagy segítség volt. Nem kellett kapkodva cipelnünk ki a sok dolgot, nem kellett étlen-szomjan dolgoznunk, megállhattunk kávézni, ebédelni, mindent a legnagyobb óvatossággal kötöttünk ki, vagy kötöttünk össze, ha kellett. Három fordulót tettünk végül, minden nap egyet, és így maradéktalanul el tudtunk szállítani minden egyes árut. Ez a gördülékenység pedig a ponyvás teherautó bérlés miatt alakult így.

A ponyvás teherautó bérlésről összességében

A bérlés tehát számunkra egy tökéletes megoldás volt, minden egyes holmink maradéktalan épségben megérkezett az új házhoz. Nem kellett sietnünk, kényelmes tempóban tudtunk haladni. A költöztetőcég költségének minimális összegéből oldottuk meg saját magunk ugyanazt a feladatot, és így tudtunk annyit spórolni, hogy egy-két új bútorba is befektettünk, ami elfért az új lakásban, így igazán kényelmesen, tágasan elvagyunk. A kirámolás persze megint csak egy másik kérdés, hiszen hetek óta csak bepakoltunk, majd költözködtünk, és utána még neki is kellett állnunk a kipakolásnak. Összességében azonban a bérlés nagy segítség volt a költözés során. A nagy szerencse igazából az volt, hogy a férjem el merte vezetni a ponyvás teherautót egyik lakásunktól a másikig, én biztosan nem lettem volna ilyen bátor. Ezt leszámítva azonban tényleg nagyon egyszerű volt a bérlési folyamat egésze.