Menu Close

Amit tudni akartál az ellenanyag tesztről

Megéri az ellenanyag teszt?

Bizonyára sokan látták mostanában a tévében annyira reklámozott koronavírus ellenanyag tesztet, ami néhány ezer forintért megvásárolható bármely patikában, és az interneten is könnyedén rendelhetünk belőle. Nem pontosítanak azonban, hogy ez milyen esetekben jó, mit néz pontosan, és érdemes-e megvásárolni, így erről akarok néhány gondolatot megosztani, mint olyan laikus, aki vette a fáradtságot arra, hogy kipróbálja a készítményt.

Az ellenanyag teszt eredménye

Az átlagember számára sokat nem mond az ellenanyag teszt kifejezés. Tudjuk, hogyha valamilyen kórokozó terjed el a testünkben, akkor arra válaszképp a testünk ellenanyagot termel, ha képes erre. Ez az ellenanyag néha egész életen át tartó biztonságot jelent, mint például a bárányhimlő esetében, máskor pedig időszakos védettséget jelent. A koronavírus is ilyen kórokozó, ami ellen a szervezet ellenanyag termelésével védekezik, ezek vizsgálatával készítik el többek között a gyógyszereket és az oltást is ellene. Az ellenanyag teszt mit is mutat meg tehát pontosan? Hogy van-e ellenanyag az ember szervezetében. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogyha a teszt pozitív értéket ad, akkor betegek lennénk. Csupán azt jelzi, hogy voltunk-e már betegek.

Ez remek lehetőség arra, hogy azok, akik gyanítják, hogy tünetek nélkül, vagy otthon, tesztelés nélkül náthának hitt tünetekkel vészelték át a betegséget, megbizonyosodjanak a dolgukban. Ideális lehet továbbá azok számára, akik oltásra várnak, hogy megnézhessék, voltak-e már tulajdonképpen vírussal fertőzöttek, ami könnyebb megoldást nyújthat a döntésben, habár az ellenanyag nem helyettesíti az oltást. Érdemes megemlíteni továbbá, hogy attól, hogy a teszt azt mutatja, nincsen jelenleg ellenanyag az ember szervezetében, attól függetlenül lehet beteg. Az ellenanyag ugyanis a tünetek megjelenésétől számított 13. nap körül jelenik csak meg a szervezetben kimutatható formában, így ha tüneteket tapasztal magán az ember, akkor mindenképpen fel kell vennie a kapcsolatot a háziorvosával, hogy az gyorstesztet és PCR tesztet kezdeményezhessen.

Hogyan kell használni az ellenanyag tesztet?

Sokan tartanak a tesztelésektől, hogy azok fájdalmasak, kellemetlenek. Ez sokszor igaz, sokszor nem. Az ellenanyag teszt során is beszélhetünk egy kisebb kellemetlenségről, ugyanis vérből ad eredményt, tehát az ujjunkat megszúrva juthatunk megfelelő értékhez. Először mindent el kell helyezni az asztalra a dobozból, hogy kéznél legyenek az anyagok, főleg, hogyha egyedül végezzük a tesztelést. Ezután le kell fertőtleníteni az ujjat, amit majd meg fog szúrni az ember. Ezután el kell távolítani a szúróeszközről a kupakot, és a megfelelő részét az ujjbegyre helyezni, és megnyomni azt, amíg egy kattanással meg nem szúrja a kezet. Ekkor várjunk egy kicsit, hogyha nem tűnik elégnek a vér, ugyanis pár másodpercbe beletelhet, míg elkezd folyni. Ezután pipettával könnyedén fel tudjuk itatni a vércseppet, és ráhelyezni azt a tesztelő felületre. Vigyázzunk arra, hogy két hely van két különböző anyagnak, így mindenképpen a minta helyére helyezzük a pipetta tartalmát, amit a tetején lévő adagolóval tudunk kiereszteni. A másik helyre az indikátoranyag fog menni, amit egy kis tubusban kap az ember, ebből két cseppet kell a tesztre helyezni. Pontos eredményt körülbelül tíz perccel később fog mutatni a kis műszer, de mindenképpen olvassuk le az eredményt húsz percen belül, mert az később elhalványul. Az eredményt egyszerűen kapjuk meg, többfajta lehetőség közül megkeresve azt, ami előttünk van. Három felirat lesz a műszeren, amelyik(ek) mellett megjelenik egy csík, az az anyag található a szervezetben (vagy nem található negatív eredmény esetén).

Közben semmi más dolgunk nincs, mint a sebet az ujjunkon fertőtlenítővel lemosni, és a dobozban található ragtapasszal leragasztani azt. Tehát az egész folyamat körülbelül tíz percet – negyed órát vesz igénybe, és nem igényel semmilyen szaktudást. Habár az ujj megszúrása kicsit kellemetlen lehet, néhány perc alatt elmúlik majd az érzés, és persze cserébe lesz egy biztos tudásunk arról, hogy van-e a szervezetünkben ellenanyag.

Összességében az ellenanyag tesztről

Én személy szerint úgy gondolom, hogy megéri az ellenanyag teszt az árát. Nem ad ugyan pontos eredményt arról, hogy az ember éppen fertőzött-e, viszont egyfajta stabilitást jelent az ember életében, hogy tudja, átesett-e már a betegségen. Alapvetően úgy gondolom, hogy megéri ez a fajta biztonságérzet azt a néhány ezer forintot, meg a kis kellemetlenséget, így akik mondjuk félnek vagy tartanak a betegségtől, nem kell, hogy tovább féljenek, hiszen biztosan tudhatják, hogy átestek-e a betegségen esetleg tünetek nélkül. Magát a dobozt is nagyon felkészültnek tartom, tényleg minden kis apróság ott van benne, ami a teszt elvégzéséhez szükséges, a ragtapaszt külön meglepőnek találtam, szóval kellemes csalódás volt, hogy ilyen sok minden található benne, és hogy részlettes képekkel ellátott útmutatót is kap az ember, hogyan végezheti el az ember az ellenanyag tesztet.